Gyep és pázsit karbantartás júliusban

Pázsit karbantartás júliusban: rendszeres fűnyírás javasolt hetente legalább egyszer, gyepszőnyegen viszont heti kétszer. Csak ennyi lenne? De nem ám!

A július hónap a legmelegebb hazánkban. Ebben az időszakban a gyep – különösen ha megfelelően locsoljuk – csak úgy burjánzik és zöldell. Önnél nem így történik? Most elmondjuk hogyan segíthet rajta!

A forró nyárban két nélkülözhetetlen ápolási feladatunk van, ha szeretnék megőrizni a gyepszőnyegünk minőségét. Az egyik a rendszeres és alapos öntözés, a másik a szintén rendszeres – és a növekedési időszak kellős közepén viszonylag gyakori – fűnyírás.

Pázsit karbantartás júliusban – öntözés

Ami a locsolást illeti, csak akkor szükséges naponta elvégezni, ha valóban meleg az idő (35 °C felett). Ennél alacsonyabb hőmérséklet mellett azt érhetjük el, hogy megreked a víz a felső rétegekben, a talajmenti gyökérzet fejlődését stimulálja. Így a gyepünk nem lesz ellenálló, se az időjárási viszonyok, se a fizikai igénybevétel tekintetében. A víz megrekedése a földfelszínhez közel kártevők elszaporodását is előidézheti, gombás folyamatokat indíthat be, így érdemes elkerülni. Két locsolás között hagyjuk a föld felső rétegét kissé megszikkadni.

A locsolás mennyisége még ennél is bonyolultabb kérdés, hiszen nem csak a hőmérséklettől és az esetlegesen hullott csapadéktól függ, hanem attól is, hogy milyen talaj van a gyepszőnyeg alatt. A jó vízelvezetésű (pl. homokos) talajon a vízcseppek függőlegesen közlekednek (vagyis azonnal mélyre issza fel), a kötött vagy agyagos talajon a szétspriccelt víz terülni fog, lassabban szívódik be.

Az átlagos javasolt mennyiség nyári melegben kétnaponta 5-6 l/m², de ettől az egyéni megfigyeléseinknek megfelelően térjünk el nyugodtan. A szakemberek megfigyelései szerint igen gyakori hiba, hogy a gondos kerttulajdonosok túllocsolják a gyepjüket, így a talaj két locsolás között nem tud felszáradni. A fű töve ázik, poshad, gombásodik és a gyökérzet „felszokik” a talajfelszín közelébe. Az öntözést időzítsük kora reggelre. Ennek oka nem a tévhitben rejlik, mely szerint a melegben locsolás kiégeti a füvet, hanem abban az egyszerű fizikai jelenségben, hogy a meleg talajjal érintkező víz nagyon hamar elpárolog, párás közeget teremtve a fűszálak között, és így teret ad a gombásodásnak. Ha már van automata öntözőrendszer a kertben, egy Hunter Soil Clik azonnal megoldja ezt a problémát.

Júliusban a tápanyag utánpótlásra is figyel kell

Ha Ön is megfigyeli a saját kertjében az alábbi tüneteket: gyérül, sárgul, kókadt a fű, bomló részek tűnnek fel benne, akkor változtasson az öntözési szokásain! Előtte azonban alkalmazzon folyékony – vasban, magnéziumban, mikro-, és makro elemekben gazdag – „zöldítő ” folyékony műtrágyát, azaz lombtrágyát, amelynek segítségével visszanyerheti a fű a szép zöld színét, ellenállóképessége a fertőzésekkel szemben megerősödik, a gyökerei pedig fejlődésnek indulnak. Ha gyanús, hogy gombás vagy fertőzött lett a fű, alkalmazzunk fertőtlenítőszert. Ezeket a kezeléseket kora reggel végezzük, amíg még nem kúszik túl magasra a hőmérő higanyszála.

Mivel ebben az időszakban minden növény burjánzását éli, jellemző, hogy a leggondosabban ápolt gyepszőnyeg is megfertőződik gyomokkal. Ha kevesebb van, a rendszeres locsolás és fűnyírás következtében számíthatunk arra, hogy elpusztulnak, esetleg ha kevés van megpróbálkozhatunk őket kézzel eltávolítani, de komoly fertőzöttség esetén gyomirtó szer használata lesz szükséges. Ennek alkalmazása is 20 °C alatt ajánlott.

A fűnyírás szabályai – amire nagyon oda kell figyelni

A fűnyírást tekintetében érdemes a „gyakrabban kevesebbet” szabályt követni. A heti kétszeri, magasabb szálhosszra állított nyírás optimális. Júliusban a szálakat soha ne nyírjuk 4,5-5 cm-nél rövidebbre. Általánosságban törekedjünk arra, hogy egyszerre a fűszálak hosszának harmadánál többet ne vágjunk le. Ennek oka, hogy a pázsitfűfélék a leveleikben tárolják a növekedésükhöz szükséges tápanyagokat és ha túl nagy darabjukat távolítjuk el, nem lesz erejük tovább növekedni. Szóval akinek eddig is teher volt a „heti vagy 10 napos fűnyírás”, az továbbra se várjon csodát! A gyepszőnyeget nem érdekli, hogy fáradtak vagyunk, vagy csak enerváltak. Nem érdekli, hogy megyünk a tengerpartra üdülni és majd csak után lesz levágva megint a fű. Ha a gyep nem kapja meg a rendszeres karbantartást a „tökéletes pázsit”  örökre álom marad…

Ha kíváncsi milyen teendők várnak Önre a következő hónapban, olvassa át az augusztusi gyepápolás feladatait!

További fontos és érdekes oldalak a témában:

Legfrissebb híreink

Elindul a 2025 évi gyepszőnyeg kitermelés Gyálon

2025. április 07-én – bár kissé nehezen induló tavaszban, de – újra megkezdődik a prémium gyepszőnyeg kitermelés Gyálon. ...

Gyepszőnyeg ápolási és gondozási tanácsok

Milyen óvintézkedéseket lehet tenni azért, hogy a gyepszőnyeg minél tovább megőrizze üde, zöld színét? Ingyenes gyepszőnyeg ápolási tanácsok ...

A gyepszőnyeg és a pázsit ápolása márciusban

Amint az időjárási feltételek lehetővé teszik, kertünkben növekedni kezd a pázsit. Ragadjunk gereblyét, és némileg tisztítsuk meg a ...

A gyepszőnyeg és a pázsit ápolása télen

A legfontosabb szabály télen: Törekedjünk arra, hogy ne terheljük a gyepszőnyeget nagyon nedves időben, és különösen fagyban! Avartalanítsunk ...

Kertépítés télen

Az alábbi cikk arra hivatott, hogy letisztázza: lehetséges e a kertépítés télen. Érdekli Önt is az igazság? Hát ...

Befejeztük gyepszőnyeg kitermelésünket a 2024-as évre

2024. december 16-tól – a hazai időjárási viszonyok miatt – leállítjuk a prémium gyepszőnyeg kitermelést Gyálon. Nyitás: 2025. ...
Gyepszőnyeg rendelés

PRÉMIUM GYEPSZŐNYEG RENDELÉS - 2025

Saját fuvar? Házhoz szállítás? Rendeljen akciós áron, most!

REFERENCIÁK

Gyepszőnyeg rendelés

AKCIÓS GYEPSZŐNYEG TELEPÍTÉS - 2025

Dőljön hátra és bízza a profikra! Lesse meg áraimat!

ÁRLISTÁK

Gyepszőnyeg rendelés

Árajánlat professzionális kertépítésre

Minőségi anyagok, tapasztalt szakemberek. Mondja el igényeit!

GYIK

Gyepszőnyeg rendelés

Gyepfelszedés most kedvező áron - 2025

Kattintson és számolja ki online a gyepfelszedés pontos árát!

KERTLEXIKON

Itt minden információt megtalálhat, ami egy kerthez kapcsolódik.

Professzionális kertépítés - prémium anyagokkal

Kattintson és kérjen tételes árajánlatot most!

palkovits kert logo

"Családi vállalkozás vagyunk. Prémium alapanyagokkal, garanciákkal és határidőre dolgozunk. Csak azt vállaljuk, amihez értünk!"

9 ÉRV MELLETTÜNK

KAPCSOLAT

Gyál-Budapest, Balatonalmádi

+36 20 256 0079

info@palkovitskert.hu