A gyepszőnyeg és a pázsit ápolása télen

A legfontosabb szabály télen: Törekedjünk arra, hogy ne terheljük a gyepszőnyeget nagyon nedves időben, és különösen fagyban! Avartalanítsunk ha kell!

A gyepszőnyeg és a pázsit ápolása télen nem ró ránk komolyabb feladatokat! Rendszerint kevés tennivaló akad a kertben. De azért mégis akad ez-az. A gyepszőnyeg és a pázsit ápolása télen is ugyanolyan fontos!

A gyepszőnyeg és pázsit ápolása télen – az alapok

A tél időszaka az alvás, pihenés, regenerálódás életszakasza, minden élőlény számára. A fák elhullajtják a lombjukat, egyes állatok téli álmot alszanak, a fű meggyérül, elsárgul. A gyeptulajdonosok ilyenkor azt gondolják, hogy nincs különösebb teendőjük annak érdekében, hogy a buja, zöld környezet a következő meleg évszakban majd újra körbevegye őket. Ez azonban nincs így, hiszen a fűnek télen is ápolásra van szüksége ahhoz, hogy tavasszal újult erővel kezdhessen zöldellni. Ahhoz, hogy a következő tavasszal burjánzásnak indulhasson a gyepünk, már az ősz beköszöntével biztosítanunk kell a téli pihenés megfelelő feltételeit. A hideg évszakban pedig óvnunk kell a gyepet azoktól a behatásoktól, amelyek károsíthatják.

Természetesen a téli ápolás egészen más feladatokat jelent, mint a tavaszi vagy nyári gyepgondozás esetében. Ilyenkor a legnagyobb hangsúly a kíméletességen, állagmegóváson és nyári igénybevétel (meleg, taposás, szárazság) után való maximális regenerálódáson van. A legfontosabb szabály télen: ne terheljük a gyepszőnyeget, vagyis azokat az ápolási feladatokat halasszuk tavaszra, amelyek megbolygatják a téli pihenés rendjét. Kerüljük a gyepet igénybe vevő tevékenységeket (nem csak az ápolást, de a használatot is) nedves időben, és különösen fagyban. A nedves földből könnyen kimozdíthatjuk a fű gyökérzetét, a fagyos időben pedig különösen sérülékennyé válhatnak a növényi részek.

Téli gyepszőnyeg ápolás – az avartalanítás fontossága

A gyepszőnyeg és a pázsit ápolása télen is ugyanolyan fontos, bár nem ró ránk komolyabb feladatokat. A legfontosabb dolog a téli időszak előkészítése, a regenerálódás elősegítése. Késő ősszel, de még a tartós fagyok beállta előtt szánjunk időt arra, hogy gereblyével óvatosan bánva tisztítsuk meg a gyepet a lehullott falevelektől, gallyaktól. Ha ez elmarad, bomló avar alatt könnyedén megindulhatnak olyan gombásodási vagy penészedési folyamatok, amelyek a gyepet alkotó növények károsodásához, pusztulásához vezethetnek. Ha szükséges, alkalmazhatunk féregirtó- vagy gombaölő szereket, a fű állagának megóvása céljából. Egy seprű teljesen alkalmas arra, hogy ezeket egyenletesen széthordjuk a gyepen. A lehullott faágak, gallyak pedig elnyomhatják a fűszálakat, elvehetik a télen amúgy is gyenge napfényt előlük vagy éppen kártevőket, élősködőket vonzhatnak a gyepünkre.

Tilos a fűnyírás télen

Különösen az utóbbi években télen is előfordul, hogy zavarbaejtően tavasziasra fordul az idő. Ilyenkor hajlamosak vagyunk késztetést érezni arra, hogy „kiszabadulva” újra a természetbe, különféle kerti feladatok elvégzésébe fogjunk. Óvatosságra intünk azonban mindenkit, hiszen néhány napsütéses vagy enyhébb nap még nem eredményezi azt, hogy a növények új életre keljenek, így nem tanácsos bolygatni a pihenésüket. Ne nyírjuk le a füvet, még akkor sem, ha optimálisnak találjuk a körülményeket. A téli időszakban tilos a fűnyírás!

Unalom ellen van pár jótanács

Hogyha sikerül kifognunk pár olyan napot, amikor megfelelőek az időjárási körülmények, a pázsit hibás részeit friss gyepszőnyeggel pótolhatjuk ki. Ritka, hogy a fűiskolákban, kertészetekben a hideg időszakban ilyen jellegű segítséget kaphatunk, de tény, hogy az időszak alkalmas az ilyen javítási munkálatokra. Abban az esetben, hanem túl nedves, nem túl mocsaras a talaj, illetve ha a hőmérséklet huzamosabb ideig fagypont fölött van. Sajnos a tartós őszi esők által hozott csapadék az alacsony hőmérséklet mellett lassan párolog és a nedves föld sem tudja egy idő után elvezetni a vizet. Ezeknek a terveknek a kivitelezésére főleg vagy az indián nyár napjai, vagy a kora tavasszal betörő langyos idő a legalkalmasabb.

Ez egy olyan időszak, amikor nem igen kell tennünk-vennünk a kertben. Így van időnk karbantartani kerti gépeinket, ellenőrizni, hogy tiszták-e, épek-e a kertben használt eszközeink.

Ha kíváncsi milyen teendők várnak Önre tavasszal, olvassa át a márciusi gyepápolás feladatait!

További fontos és érdekes oldalak a témában:

Legfrissebb híreink

Elindul a 2025 évi gyepszőnyeg kitermelés Gyálon

2025. április 07-én – bár kissé nehezen induló tavaszban, de – újra megkezdődik a prémium gyepszőnyeg kitermelés Gyálon. ...

Gyepszőnyeg ápolási és gondozási tanácsok

Milyen óvintézkedéseket lehet tenni azért, hogy a gyepszőnyeg minél tovább megőrizze üde, zöld színét? Ingyenes gyepszőnyeg ápolási tanácsok ...

A gyepszőnyeg és a pázsit ápolása márciusban

Amint az időjárási feltételek lehetővé teszik, kertünkben növekedni kezd a pázsit. Ragadjunk gereblyét, és némileg tisztítsuk meg a ...

A gyepszőnyeg és a pázsit ápolása télen

A legfontosabb szabály télen: Törekedjünk arra, hogy ne terheljük a gyepszőnyeget nagyon nedves időben, és különösen fagyban! Avartalanítsunk ...

Kertépítés télen

Az alábbi cikk arra hivatott, hogy letisztázza: lehetséges e a kertépítés télen. Érdekli Önt is az igazság? Hát ...

Befejeztük gyepszőnyeg kitermelésünket a 2024-as évre

2024. december 16-tól – a hazai időjárási viszonyok miatt – leállítjuk a prémium gyepszőnyeg kitermelést Gyálon. Nyitás: 2025. ...
Gyepszőnyeg rendelés

PRÉMIUM GYEPSZŐNYEG RENDELÉS - 2025

Saját fuvar? Házhoz szállítás? Rendeljen akciós áron, most!

REFERENCIÁK

Gyepszőnyeg rendelés

AKCIÓS GYEPSZŐNYEG TELEPÍTÉS - 2025

Dőljön hátra és bízza a profikra! Lesse meg áraimat!

ÁRLISTÁK

Gyepszőnyeg rendelés

Árajánlat professzionális kertépítésre

Minőségi anyagok, tapasztalt szakemberek. Mondja el igényeit!

GYIK

Gyepszőnyeg rendelés

Gyepfelszedés most kedvező áron - 2025

Kattintson és számolja ki online a gyepfelszedés pontos árát!

KERTLEXIKON

Itt minden információt megtalálhat, ami egy kerthez kapcsolódik.

Professzionális kertépítés - prémium anyagokkal

Kattintson és kérjen tételes árajánlatot most!

palkovits kert logo

"Családi vállalkozás vagyunk. Prémium alapanyagokkal, garanciákkal és határidőre dolgozunk. Csak azt vállaljuk, amihez értünk!"

9 ÉRV MELLETTÜNK

KAPCSOLAT

Gyál-Budapest, Balatonalmádi

+36 20 256 0079

info@palkovitskert.hu