S.O.S. mediterrán kert
Tavasszal, a csúcsszezon közepén jött egy S.O.S. felkérés: Varázsoljunk mediterrán csodakertet egy csopaki építési területből, két hét alatt. Az első lépések kissé nehézkesnek bizonyultak, mert meg kellett értetnünk a Megrendelővel, hogy Excelből nem lehet kertet építeni. Aranyos elképzelés, mikor egy laikus - egyeztetve a szakágakkal (kőműves, burkoló, festő, és kertész) - XLS táblázatba rendezi, hogy az egyes munkafázisoknak milyen sorrendben, és mikorra kell elkészülnie. A gyakorlatban azonban ez "álom, álom, édes álom..." - ahogy abban a bizonyos slágerben is elhangzik.
Megalapozott csúszás
Az eredetileg két hétre tervezett csopaki kertépítés végül négy hét alatt készült el. A kollégákkal való egyeztetéseken és az ebből következő alkalmazkodásokon kívül szembe kellett néznünk nem várt munkálatokkal is. Egy régi házalap bontásával és kiemelésével kezdtük a tereprendezést. Erre előzőleg egyáltalán nem számítottunk. Ráadásul - a telek egyedi adottságainak köszönhetően - a sitt elhordását a 3,5 tonnás kisteherautónkkal lehetett csupán megoldani. A csopaki törmelék lerakására - természetesen legális átvevőhelyen - csak Balatonalmádiban van lehetőség. Így a pár napra tervezett gépi terepmunka végül kettő és fél hétig tartott!
Gyors öntözőrendszer telepítés, térkövezés és füvesítés
Miután rendbe tettük a kertészeti területet, már könnyebb volt a dolgunk. Géppel megástuk az öntözőárkokat, és kiépítettük a Hunter automata öntözőrendszert. A kritikán aluli víznyomásnak köszönhetően Csopakon csak MP rotátor szórófejeket használtunk a gyepszőnyeg öntözésére.
A termőföld elterítése már látványos része minden kertépítésnek. Ilyenkor már a Megrendelő is azt látja, hogy végre építünk... A terepmunkák után következett egy burkolatépítés hófehér süttői mészkőből. Ezt követően hoztuk a növényeket Balatonfüredről. Látványosan haladtunk, ahogy ültettünk és mulcsoltunk! Leanderek, fügebokrok, termő gránátalma és olajfa: ezek lettek a kert fontosabb vezérnövényei.
Az utolsó fázis mindig a füvesítés. A csopaki kertépítés esetében sem volt kérdés, hogy prémium minőségű mediterrán gyepszőnyeget rakjunk le. A cél egy exkluzív mediterrán kert volt. Szerintünk az elkészült kertet bemutató képek önmagukért beszélnek!
Görgessen tovább, és nézegessen kertépítés képeket!
Kertépítős képek Csopakról
Az előző szakágak által lerakott, de el nem szállított hulladéktól kellett először megtisztítani a terepet
Csopaki vagy Csopak környéki kertje felújításán, gyepszőnyegezésén gondolkozik?
Ide kattintva kérjen tőlem árajánlatot kertépítésre / gyepszőnyeg telepítésére.
Ha prémium minőségű gyepszőnyeget szeretne Gyálról, használja a gyepszőnyeg kalkulátort! Kertje négyzetméterben mért területe alapján ott nem csak pár pillanat alatt kiszámíthatja a szükséges készgyep árát (helyszínre szállítással együtt vagy saját szállítással), de az időpont megjelölése mellett meg is rendelheti azt.
Kertépítés Csopak közelében is
Fektettünk gyepszőnyeget, telepítettünk öntözőrendszert Balatonfüreden, Alsóörsön és Paloznakon is.
Szívesen elmegyünk dolgozni - akár egy-egy sziklakert vagy kerti tó építés, térkövezés miatt is - bármelyik frissítésre áhítozó kertbe. például Veszprémbe, Nemesvámosra, Felsőörsre, vagy a Balaton vonzáskörzetében lévő más településekre.
Várom megkeresését telefonon, emailben vagy az oldal tetején található menüpontok mögött elérhető üzenetküldési lehetőségek valamelyikén!
Rólunk mondták


"Családi vállalkozás vagyunk. Prémium alapanyagokkal, garanciákkal és határidőre dolgozunk. Csak azt vállaljuk, amihez értünk!"