Szabadságon vagyok! - Megkeresését október 31-től várom. Az online gyepszőnyeg rendelés jelenleg nem üzemel.

A profi kerttervezés menete

A szép kert nem a véletlen műve, hanem a gondos tervezés és szakszerű kivitelezés eredménye. A kerttervezés sohasem díjmentes szolgáltatás. De megéri!

Több mint részegységek (gyeptégla, tavacska, sziklakert, öntözőrendszer stb.) halmaza: hangulatos, a házzal és a környezettel harmonizáló “egész” kell, hogy legyen.

Az építés stádiumai: tervezés, majd kivitelezés lépésről lépésre.

  • Állapotfelmérés
    A telek alaprajza alapján helyszínrajzot készítünk, melyen feltüntetjük a ház, szilárd térburkolatok és melléképületek körvonalait. Ez lesz a kertterv és a kertépítés alapja.
  • Kívánságlista a tervezés előtt
    A kerttervezés előtt számba vesszük az Ön kívánságait: mit, és hova szeretne? Igyekszünk mindent a meglévő adottságokhoz igazítani.
  • Kerttervezés
    A már meglévő helyzetelemzés, illetve helyszínrajz alapján előzetes kerttervet dolgozunk ki. Ennek során feltüntetjük a különböző felhasználási célra szánt területeket (pihenő, rózsalugas, tó, sziklakert, játszótér stb.) és az őket összekötő utakat. A tervezés során kialakul a kert stílusa.
  • Felületek felosztása, téralakítás
    A tervezés fontos része a kerti utak vonalvezetésének, térburkolatok anyagának végleges meghatározása is. Majd jöhet a harmadik dimenzió kialakítása: a téralakítás. A kerttervezés során a térhatás megteremtését a sövények, és nagyobb fák meghatározásával érhetjük el.
  • Növények kiválasztása, elhelyezése
    A tervezés fázisában meghatározzuk, milyen növények kerüljenek az udvar egyes részeibe. A már meglévő növényzet figyelembe vételével megtervezzük a szoliter- és vezérnövényeket. Ezek tulajdonságai határozzák majd meg a kert jellegét. Ezek után kiválasztjuk a töltő- és kísérőnövényeket is.

Kerttervezés utáni teendők

Ha a többszöri konzultációk után megszületett a végleges kertterv, jöhet a munka látványos része: a kivitelezés.

  • tereprendezés, bozótirtás, fakivágás és fűkaszálás, a megmaradó növényzet metszése
  • gépi földmunka: terepszintek, kerti tó, csobogó, sziklakert, rézsűk kialakítása
  • térkövezés, térburkolás: gépi-, és kézi földmunkával
  • Toro, Rain Bird vagy Hunter automata öntözőrendszer telepítése
  • kertvilágítás kiépítése
  • termőföld elterítése: gépi földmunka, majd finom tereprendezés
  • növényültetés és növénytelepítés, majd ismételt földmunka és tereprendezés
  • utak, kocsibejárók, pergolák, teraszok építése
  • végleges földmunka és tereprendezés
  • füvesítés: gyepszőnyeg, gyeptégla telepítése vagy fűmag vetése

A kerttervet követve történik a kivitelezés. Minden esetben folyamatosan tartjuk a kapcsolatot ügyfeleinkkel, hogy a tervezést követően születő ötletek, változtatások beépüljenek a kivitelezés folyamatába.

A profi kerttervezés sohasem ingyenes

Fontos viszont tisztázni még a legelején, hogy a kerttervezés sohasem díjmentes szolgáltatás. A profi kertterv egy összetett többoldalas dokumentáció, mely felsőfokú mérnöki végzettséghez kötött szellemi szakmunka eredménye, ennél-fogva nem képezi a kertépítés árajánlat részét!

Sok cég ugyan ingyenesnek hirdeti ezt a szolgáltatást, de legvégül aztán ők is benyújtják majd a számlát! “Ingyenes a kerttervezés, ha minket bíz meg a kivitelezéssel is.” – Ismerős a hirdetés? Természetesen bele lesz építve az ajánlatba a kerttervezés ára. Ha Ön nem ad megbízást a kertépítésre akkor sincs baj, mert kifizeti a kerttervet. Így ezek a kertépítő cégek akárhogy is, de pénzüknél lesznek…

További fontos és érdekes oldalak a témában:

PRÉMIUM GYEPSZŐNYEG RENDELÉS

Saját fuvar? Házhoz szállítás? Rendeljen akciós áron most!

REFERENCIÁK

AKCIÓS GYEPSZŐNYEG TELEPÍTÉS

Dőljön hátra és bízza a profikra! Lesse meg áraimat!

ÁRLISTÁK

Legfrissebb híreink

A gyepszőnyeg és a pázsit ápolása szeptemberben
A gyepszőnyeg és pázsit ápolása szeptemberben is tartogat számunkra feladatokat. De alkalmas arra is, hogy alaposan átszellőztessük a ...
Gyepszőnyeg ápolási és gondozási tanácsok
Milyen óvintézkedéseket lehet tenni azért, hogy a gyepszőnyeg minél tovább megőrizze üde, zöld színét? Ingyenes gyepszőnyeg ápolási tanácsok ...
Gyepszőnyeg és pázsit ápolás augusztusban
A gyepszőnyeg és pázsit ápolás augusztusban sem maradhat el. Ne feledjük, hogy ilyenkor használhatunk nitrogénben dús gyeptrágyát utoljára ...

KERTLEXIKON

Itt minden információt megtalálhat, ami egy kerthez kapcsolódik.

Professzionális kertépítés - prémium anyagokkal

Kattintson és kérjen tételes árajánlatot most!

palkovits kert logo

"Családi vállalkozás vagyunk. Prémium alapanyagokkal, garanciákkal és határidőre dolgozunk. Csak azt vállaljuk, amihez értünk!"

9 ÉRV MELLETTÜNK

KAPCSOLAT

Gyál-Budapest, Balatonalmádi

+36 20 256 0079

info@palkovitskert.hu